Szakterületem

Rendelési idő:

Előre egyeztetett időpontban

Bejelentkezés:

Telefon: +36 30 276 0258

Dr. Berényi György

Idegsebész szakorvos

1992-ben születtem Gyulán. Orvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem
„Summa Cum Laude” minősítéssel.

Az egyetemi éveim alatt az Anatómiai Intézet demonstrátoraként – az orvostanhallgatók
oktatása mellett – preparációs tevékenységet is végeztem. Az idegi struktúrák részletes anatómiai tanulmányozása késztetett arra, hogy a diploma megszerzése után az idegsebészeti szakképzésre jelentkezzek.
2016-ban sikerült felvételt nyernem az ország legismertebb idegsebészeti klinikájára, az
Országos Mentális Idegtudományi és Idegsebészeti Intézetbe (ismertebb nevén: Amerikai úti
Idegsebészet), ahol jelenleg már idegsebész szakorvosként dolgozom.
Az Intézet a harmadik legnagyobb idegsebészeti központ Európában, évi mintegy 4000
fekvőbeteg ellátással – így felbecsülhetetlen szakmai tapasztalattal gazdagodtam az évek során.
A Semmelweis Egyetem Idegsebészeti Tanszékének keretein belül részt veszek az
orvostanhallgatók képzésében is.
Több külföldi intézet továbbképzésén, konferenciáján és gyakorlati kurzusán vettem részt,
hallgatóként és előadóként egyaránt. Modern, innovatív technikák elsajátítása céljából külföldi
gyakorlatokat töltöttem el Olaszországban, Szerbiában és Ausztriában.
Szakmai fókuszom és tudományos érdeklődési köröm a gerincsebészeti technikák minimál
invazív alkalmazása, a gerincbántalmak sebészi kezelésének elkerüléséhez szükséges minimál
invazív technikák elsajátítása és alkalmazása, perifériás idegbántalmak kezelése, ultrahangos és
endoszkópos kezelések használata az idegsebészet területén.

Célom, hogy pácienseimnek személyre szabott, egyedi igényeiknek legmegfelelőbb kezelést
nyújtsak – kompromisszumok nélkül.

KAPCSOLAT

Cím

1119 Budapest, Újházi utca 12.

Kapcsolat

Telefon : +36 70 676 1274

Nyitvatartás

Hétfő- Péntek: 08:00 – 20:00

Egészségközpontunkban higéniai okokból az utcai lábbeli átvételére kérjük vendégeinket, melyhez mindenki számára biztosítunk papucsot. Amennyiben saját váltó lábbelit szeretne inkább használni, úgy kérjük hozzon magával.

Köszönjük együttműködését!